Barion Pixel

Krémkészítők – Gondi József és a MediNatural C-vitaminos arctisztító gél

A bőrápolás alapja az arctisztítás, nem győzöm hangsúlyozni. Ehhez pedig megfelelő készítményekre van szükség, amik védik a bőrt, ugyanakkor meg is tisztítják azt a szennyeződésektől. Az áruház egyik legnépszerűbb terméke a MediNatural C-vitaminos Arctisztító Gél, ezért utánajártam, hogyan is született meg ez a szuper kozmetikum. A MediNatural Kft. termékfejlesztésért felelős vezetőjét, Gondi Józsefet kérdeztem az arctisztítóról.

A MediNatural Kft. illóolajok és hidegen sajtolt növényi olajok gyártásával és forgalmazásával vált ismertté. 

Hogyan jött az ötlet, hogy emulziós kozmetikumokat is készítsetek?

A legsikeresebb illóolajunk, a teafaolaj felhasználásának sokrétűsége és annak hatékonysága inspirált, hogy ebbe az irányba mozduljunk el. Az első termékünk a teafaolaj szappan és az arctej volt, amit tulajdonképpen az én részemre fejlesztettünk ki, ugyanis évekig nem találtam megfelelő tusfürdőt magamnak, és mindentől viszkettem. Egyedül a kézműves szappanjaink voltak jó barátságban a bőrömmel, de számomra komfortosabbnak tűnt a folyékony szappan használata.
Így a személyes motiváció okán, belevágtunk a teafaolajos termékek fejlesztésébe.
Ez végül annyira jól sikerült, hogy a környezetünkben már mindenki azt használta, így megkezdtük a forgalmazását is, és ennek a termékünknek is töretlen a sikere. Hát innen jött az ötlet: egy saját probléma révén.

Miért legyen a bőrápolási rutinodban C-vitamin tartalmú kozmetikum?

Milyen megfontolások alapján bővítitek a termékpalettát? 

Rendszeres kapcsolatban vagyunk az ügyfeleinkkel, de azokkal is, akik még nem találták meg a pont hozzájuk illő natúr kozmetikumot. Ennek az is lehet az oka, hogy például egy számukra fontos hatóanyag éppen nincs abban a krémben, amit szeretnének, és ezt megírják nekünk. Minden véleményre odafigyelünk, minden kérést megfontolunk, és figyelembe vesszük az új kutatási eredményeket is. Ezek segítségével, egy összetett folyamat végén kerül fel egy új termék a palettára, és mindig izgulunk a bevezető kampányokkor, hogy vajon fog-e a vásárlóknak tetszeni. De egyébként ez az izgulás gyorsan elmúlik, mert eddig minden termékbevezetésünk sikeres volt, de hát a híres színpadi színészek is esküsznek a lámpaláz szükségességére.

Hogyan zajlik a termékfejlesztés a MediNaturalnál?

A legfontosabb, amit kiemelnék, hogy az alapanyagoknál semmin nem spórolunk.
Ez azt jelenti, hogy mindig a hatékonyság, a kíméletesség és a komfortos felhasználás az elsődleges cél. Minden termékfejlesztést intenzív kutatómunka előz meg, ahol több száz cikk, szakmai anyag áttanulmányozása után megszületnek azok a hatóanyagok, amik szinergiahatásba lépve képesek a kívánt hatást elérni.

Kicsit lassabban jövünk ki a termékekkel, mint ahogyan szeretnénk, de ennek az az oka, hogy rengeteg időt fordítunk a fejlesztésre, a finomhangolásra, mert azt szeretnénk, hogy minden termékünk tökéletes legyen. Szerencsére nagyon precíz és maximalista vegyész és gyógyszerész a tagja a fejlesztő csapatunknak. Most is éppen több új termék bevezetésén dolgozunk. Lesz köztük egy újgenerációs PHA hámlasztó, peptides szemránckrém és gél, egy peptides éjszakai krémpakolás, és egy kifejezetten száraz és érett bőrre való Hyaluron 3+ ceramid arckrém.

Medinatural retinol tisztító krémpakolás duó kombinált zsíros bőrre

Milyen igények hívták életre a C-vitaminos arctisztító gélt?

A bőrápolás legfontosabb lépése az arctisztítás! Nem mindenki érzi a bőrén, hogy konkrétan koszos a külvilág porától, de az mindenkit sokkol, amikor letörli egy nedves vattakoronggal, hogy atyaég, mennyi por, korom, és még ki tudja mi borította be az arcunkat! Rengeteg megkeresést kaptunk, hogy csináljunk egy szuper arctisztítót, ami kíméletesen, ugyanakkor hatékonyan tisztít, és mindent eltávolít, miközben ápol is. Mivel maximalisták vagyunk, a célunk egy különleges arctisztító fejlesztése volt, ami tényleg már a tisztítás periódusában képes intenzív, anti-aging hatóanyagokkal feltölteni a bőrünket, és maximálisan kiegészíti az anti-aging termékcsalád egyéb tagjainak hatását, illetve előkészíti számunkra az arc bőrét a mélyápoláshoz, felerősítve ezzel az arckrémek hatékonyságát.

Milyen nehézségek adódtak a fejlesztés-gyártás során?

A C-vitaminos arctisztító rengeteg finomításon esett át, mire ténylegesen egy hatékony és kíméletes arctisztítóvá vált, amire nagyon büszkék vagyunk! A fejlesztés fókuszában ahogy említettem, nálunk három dolog van: a komfortos használat, a hatékonyság, és a kíméletesség harmóniájának eltalálása. Hogy ezek mind teljesüljenek, rengeteg tesztelés és finomítás szükséges. A dolog nemcsak úgy működik, mint a matek, hogy ha belerakom ezt meg azt, akkor majd ezek egymás mellett teszik a dolgukat, mert egy kozmetikumban a matekon kívül más is működik: fizika, kémia és biológia is. Ez az egész egy hatalmas kaland, ami mindig hoz elénk jó pár kihívást mind a fejlesztés, mind a gyártás során. Ezeket nem nevezném nehézségnek inkább megoldandó feladatnak.

MediNatural C-vitaminos arctisztító gél

Ha egy terméket ötvenszer újra kell gondolni, mert egyszerűen szeretnénk azt a legjobbá tenni, akkor elkészítjük az ötvenedik vagy a hatvanadik mintát is. Hosszútávra tervezünk és szeretnénk minél hamarabb elérni, hogy minden bőrtípus, és korosztály megtalálja a MediNaturalnál a számára megfelelő kozmetikumokat. A rengeteg pozitív visszajelzés és a rendszeresen vásárló, újdonságra mindig éhes közönség mutatja, hogy az irány jó. Erre szoktunk gondolni, mikor esetleg adódik egy újabb szorgalmi feladat a folyamatban 🙂

Bevallom engem meglepett, hogy az arctisztítóba is egészen jelentős mennyiségű C-vitamin került. Lemosható termékekben ez nem jellemző. Miért döntöttetek így?

Számunkra természetes, hogy minden lépésben ápolunk, még a lemosás és tisztítás fázisában is. A sodium-ascorbyl-phosphate (SAP), amit az arctisztítónkban használunk, a C-vitamin rendkívül biztonságos, stabil és vízben oldódó formája, amely 5%-ban lemosható termékben is igen hatékony antioxidánsként funkcionál a bőrön. Az egyenetlen és fáradt bőrszín világosításában, valamint a bőr természetes fényének visszaadásában és tisztán tartásában verhetetlen. A pattanásokra hajlamos és a faggyú túltermelésére hajlamos bőr szabályozására is kiváló választás. Egyszerűen ez egy olyan szuper hatóanyag, ami napi használatnál (reggel-este) szemmel látható változást hoz a bőrképen.
Ha egyetlen termékünket lehetne csak valakinek ajánlani az a C-vitaminos arctisztító lenne : ) Mert megfelelő előkészítés nélkül a többi kozmetikum sem tud jól működni!

A sodium-ascorbyl-phosphate (SAP) azóta is felbukkan több készítményetekben is. A szérumokban, az arckrémekben.

Milyen megfontolásból választottad éppen ezt a C-vitamin származékot?

Azért, mert talán ez az egyik legstabilabb C-vitamin származék. A C-vitamin jól hasznosuló formája a Sodium Ascorbyl Phosphate (SAP), amelyhez sómolekula kapcsolódik, így lehetővé teszi azt, hogy a C-vitamin könnyen behatoljon a bőr lipid gátjába. Mivel a C-vitamin ilyen formája könnyen felszívódik és a bőrön keresztül hasznosul, nem történik meg az elterjedt L-aszkorbinsavnál gyakran tapasztalt irritáció. Ezen kívül alacsonyabb koncentrációra van szükség ugyanazokhoz az eredményekhez, ami még inkább csökkenti bármilyen irritáció esélyét. Szeretek biztosra menni, és csak azt tesszük a termékeinkbe, amit mi magunk is használnánk. Ez egyfajta értékrend nálunk: miért használnánk mást, ha használhatjuk a legjobbat?

Miért legyen a bőrápolási rutinodban C-vitamin tartalmú kozmetikum

Hogy látod a MediNatural készítményei miben különböznek más természetes kozmetikumoktól?

Szerintem nagyon fontos, hogy sok természetes kozmetikum elérhető a vásárlóközönség számára, nemcsak a mieink, hanem más márkák is. Kezdetben azt kellett magyarázni, hogy egyáltalán miért érdemes natúr, természetes termékeket használni, most már csak a különbségekre kell rávilágítani – illetve mi szeretjük, ha a termékeink beszélnek önmagukért. A különbségünket nagyon sok minden adja: említhetném például a szakértelmünket és a számunkra nem mindig a könnyebb utat jelentő maximalizmusunkat is. De ott van, amiről már szó volt, hogy nagyon szoros, valódi kapcsolatban vagyunk a vásárlóinkkal, de ne feledjem a partnereket sem! Mint cégtulajdonos és cégvezető minden nap részt veszek a munkában, ez az életem. Igényesek vagyunk az alapanyagok minőségére, nem használunk bármit, ami szembejön, csak mert éppen az a felkapott. Adatok után kutatunk, orvosi kutatásokat elemzünk, mindennek utánajárunk alaposan, több szálon is. Sokat költünk a technológiánk fejlesztésére, de közben szem előtt tartjuk a közösségi és társadalmi felelősségvállalást is, így rendszeresen támogatunk egészségügyi szervezeteket is.

De igazából a termékeink beszélnek önmagukért. A vásárlóink gyakran több más terméket is kipróbálnak még korábban, de annyira elégedettek lesznek végül a MediNatural termékekkel, hogy még egy ritkaság számba menő garanciát is be tudtunk vállalni, amivel bizony csak kevesen büszkélkedhetnek.

Így dolgozunk mi, és azt tudom ígérni, hogy a jövőben is így fogunk.

 

 

A Krémkészítők sorozat eddigi részeit IDE és IDE kattintva tudod elolvasni.

Leave a Comment